© David Duke
Gépi hang
"A judaizmus szerint a Biblia a faji szupremácizmust hirdeti
A zsidó faji szemléletre való reagálás után kutatva oda tértem vissza, ahonnan a zsidók iránti tiszteletet kezdetben tanultam: a Szent Bibliához. Újraolvastam az Ószövetséget, különös figyelmet szentelve azon részekre, amelyek a zsidók és nem-zsidók közötti kapcsolatokról szólnak. Ellentétben az Újszövetség egyetemességével, az Ószövetség szélsőségesen fajközpontú. Végig "különleges népnek" vagy "választott népnek" nevezi az izraelitákat, és körültekintő alapossággal írja le Izrael gyermekeinek genealógiai leszármazását. Több elgondolkodtató részlet is tiltja a vegyes házasságot a zsidók és más törzsek között. A Kivonulás könyvében Mózes úgy reagál arra, hogy zsidók szexuális kapcsolatot létesítettek moábita nőkkel, hogy parancsba adja: az érintett moábitákat ki kell végezni. Ezdrás könyvében Isten arra utasítja azokat a zsidókat, akik nem-izraelitákkal házasodtak össze, hogy kergessék el feleségeiket, de még az ezen kapcsolatokból származó gyermekeiket is. Az egyik legvéresebb írás, amit valaha olvastam, az volt, mely részletezte, a zsidók hogyan irtották ki törzsi ellenségeiket.
...
Különböző faji csoportok vitatkozhatnak a képességeikről vagy szellemiségükről, megvitathatják és egybevethetik történelmüket, de azt sugallni, hogy Isten egy népet előnyben részesít az összes többi előtt, sőt még pártolja és jóvá is hagyja az általa elkövetett népirtásokat, csak hogy szabaddá tegye az utat a "kiválasztottak" számára, a faji szupremácia csúcsa.
A modern kereszténység úgy kezeli az Ószövetség fajközpontú, népirtással foglalkozó részeit, hogy helyettük az Újszövetség szeretetteljes oldalaira koncentrál. Például Jézus Krisztus a "szemet szemért, fogat fogért" ószövetségi törvényt arra változtatta, hogy "tartsd oda a másik orcádat is". A zsidó vallásnak azonban egyetlen, Jézushoz hasonlítható alakja sem volt a történelme folyamán, aki képes lett volna mérsékelni az Ószövetség szélsőséges fajközpontúságát.
...
A kereszténység Pál apostol útján való korai elterjedése arra bátorította a keresztényeket, hogy toleránsabbak legyenek a különféle etnikai csoportokkal szemben. Pál apostol zsidó farizeus volt, aki kikeresztelkedett és élete javarészében különböző nemzetiségű nem-zsidóknak prédikált. A keresztény hit intoleráns volt más istenekkel és hitekkel szemben, de semmilyen előítélettel nem viseltetett más törzsek iránt. Az antik világ hithirdetői különböző népekből származtak és az egész ismert világon hirdették az Igét. Természetesen a keresztények körében is lehetett és gyakran volt is idegengyűlölő tendencia, ám nacionalista vagy fajközpontú viselkedésük saját kultúrájukon alapult és nem az Újszövetség tanaiból származott. A galatákhoz írt levél teljesen világossá teszi, hogy a választott nép "nem zsidó és nem is görög", hanem mostantól minden egyes nép, amely elfogadja Jézus Krisztus üdvösségét. A megváltás alapjává a hit elfogadása vált abban az ősi időben, és az nem egyszerűen a vérségtől függött.
A zsidó vallás evolúciója eléggé eltért a korai kereszténységétől. A zsidó nép és vallása összefonódott. Az Istenben való hit szükséges volt ahhoz, hogy a törzs fennmaradhasson, mint ahogy a törzs védelme is fontos volt ahhoz, hogy oltalmazhassák vallásukat. Azonban - Izrael cionista állama szerint - a faj sokkal inkább fontos, mint a vallásos meggyőződés. Egy potenciális bevándorlónak nem kell gyakorolnia vagy hinnie a judaizmust, hogy bevándorolhasson Izraelbe, sőt, közismert kommunista és ateista is lehet: elég bizonyítania zsidó származását. A zsidók etnikai azonosságának védelme vált a judaizmus létének a legfőbb értelmévé.
A Közel-Keleten (majd később az egész világban) a zsidók keveredtek más népekkel, mégis megőrizték örökségüket és lényeges szokásaikat. Ők az egyetlen etnikai kisebbség a nyugati nemzetek közt, amely évezredek alatt sem asszimilálódott. Babilonban rabszolgaságban éltek, majd elnyomó uralom alatt évszázadokig, és megalkottak egy olyan törvénykönyvet, amely nemcsak megmaradásukat, hanem virágozásukat is lehetővé tette, mialatt kisebbségként éltek egy számukra idegen társadalomban. Amikor számkivetésük végén elhagyták Babilont, erősebbek, szervezettebbek és fajközpontúbbak voltak, mint valaha."
